Életrajzot írni nagy kihívás lehet. A szerző négy-öt évet tölt el pusztán anyaggyűjtéssel, interjúk tömegét készíti el, kézre (illetve mikrofonvégre) keríti a célszemély családtagjait, közelebbi és távolabbi barátait, még ellenségeit is. Formára szabja a begyűjtött információkat, a szükségteleneket kiselejtezi, (már ha selejtez egyáltalán) a megmaradtakból pedig megpróbál egy olvasmányos, viszonylag érdekes, élvezhető könyvet szerkeszteni – gyakran sikertelenül. A hosszú évek munkája sokszor teljesen szellemtelen, lapos leírást eredményez. Elmondható ez Charles R. Cross Kurt Cobain-biográfiájának esetében is. Cross a Nirvana frontemberének életrajzát írta meg, születésétől huszonhét éves korában elkövetett öngyilkosságáig.
Másfél évvel eredeti megjelenése után végre magyarul is hozzáférhető Kurt Cobain, a Nirvana gitárosának és frontemberének kézzel írott naplója. A Naplók címmel kiadott könyvből nem a már jól ismert pop-ikon legendája köszön vissza, sokkal inkább egy zavart, láthatóan gondokkal küszködő, elveszett és kétségbeesett ember küszködése az élettel.ásfél évvel eredeti megjelenése után végre magyarul is hozzáférhető Kurt Cobain, a Nirvana gitárosának és frontemberének kézzel írott naplója. A Naplók címmel kiadott könyvből nem a már jól ismert pop-ikon legendája köszön vissza, sokkal inkább egy zavart, láthatóan gondokkal küszködő, elveszett és kétségbeesett ember küszködése az élettel. |